Zetelaka egy nagyon régi község, keletkezésének idõpontja ismeretlen. Eredete a mostani helységtõl északra a 6 kilóméter távolságra található Deság dombon állott vár és az ott elhaladó római úthoz fûzõdik. Zete-vára történelmét csak a monda tartotta fenn.

     Orbán Balázs, amikor Zetevárához is ellátogatott, felmérte a vár alapjának nagyságát. Falakat írása  szerint már nem talált, de ezek alapja jól látszott.

     A vár pusztulását a monda Isten bûntetésének tartja. Zete, a vár ura nem akarta a keresztény vallást elfogadni, sõt pogány módon káromolta Istent. Ezért a Fennvaló sújtó keze eltörölte a várat és büszke pogány urát két lányával együtt.

     A vár elpusztulása valóban egybeeshetik a keresztény vallás elterjedésének idején a székelyföldi várak uraival dúló csatákkal.

     A község elsõ neve Cseleháza volt. Lakói, õsi templomukat még Cseleházán felépítették. Fogarasi Mihály püspök állítása szerint Szent László idejében, az Isten dicsõségére. A mai templom elõtt álló kõkeresztbe vésve ez áll: "Pro memoria hic aedificatorum ecclaesiarum 1092-1914". Tehát Szent László király idejében (1077-1095) Zetelaka már egyházközség volt. 1914-ben bontották le az 1755-ben épült templomot, melynek helyén ma már az említett kõkereszt áll. Elsõ írásos feljegyzések az 1332-33-34-es évek pápai tizedjegyzékében találhatók ahol Zokalaka, Zuthalaka néven szerepel. Már 1505-ben, a Székelyudvarhelyen tartott székely nemzetgyûlésen valószínû, hogy Zetelaka képviselõi is megjelentek.

     1506-ban az agyagfalvi réten tartott nagygyûlésen Zetelaka követe is ott volt.

     Bethlen Gábor (1613-1629) fejedelem uralkodása kezdetén, 1614-ben általános összeírást rendelt el a székely székekben. Ebben az idõben a község összlakossága 79 család, ami 380-400 lélekszámnak felelhetett meg.

     Zetelaka a XVII. század elején kiváltságos nagyközség volt. Beligazgatása és igazságszolgáltatása tekintetében önkormányzattal bírt. Legelsõ írott kiváltságát Bethlen Gábor fejedelemtõl kapta 1622. szeptember 25-én.

     I. Rákóczi György fejedelem 1631. január 16-án, Gyulafehérváron kiadott kiváltságlevele megerõsíti Zetelaka jogait.

     Zetelaka kiváltságát késõbb Apaffi Mihály (1662-1690) és I. Lipót (1657-1705) király is megerõsítik, de mindezek ellenére 1703-ban elvesztik.

     A község országgyûlési képviselettel is bírt. Hivatalos adatok szerint követei jelen voltak az 1787-es, valamint az 1790-91-es országgyûléseken. Késõbb elveszítette képviseleti jogát is. Lakosai jogaiktól megfosztottan éltek tovább hosszú évtizedeken keresztül, nagy nyomorban és szegénységben. De ennek ellenére gyarapodtak. Mûvelés alá fogták az eddig terméketlen bokros területet, ami hosszú és kitartó munkát követelt.

     A népesség szaporodásával lehet magyarázni azt is, hogy a falutól 10-15 km-re kis erdei házak épültek. Amikor már igen felduzzadt a lakosság, megkezdõdik a természetes kaszálók feltörése és a szántóföldi növénytermesztés. Természetesen ez a takarmánynövények csökkenéséhez vezetett. Új kaszálóterületre lett szükség és ezért újabb és újabb erdõket irtottak ki.

 

Zetelaka Orbán Balázs szemével

     Hun maradványokat kutatni indulánk, s már következetesség tekintetébõl is fel kell keresnünk mind azt, mi Udvarhely környékén, a hun hagyományok ezen classicus földjén ilyszerû felmerül, azért Budvárából legilletékesebben indulhatunk el Kadács, Zeta és Máré várainak felkeresésére, annyival inkább, mivel ezek egyike is még senki által meglátogatva, legalább ismertetve nem volt. Kõvári is csak felemlíti, de hol és minõ állapotban létökrõl semmit sem mond. Induljunk el azért a regés múltnak e szent emléktöredékeihez.

 

     Menjünk felfelé a történelem véghatárainak komolyába felható, csak regék koszorújába övedzett õsromokhoz, valamint fölfelé megyünk az anyagi világban is, fel a Küküllõ szép kies terén, melyet vidor falvak élénkítnek, s melynek hátterében az õs Hargita fellegkoszorús csúcsai tûnnek elõ.

 

     A városon felül negyedórára a Küküllõ két ellentétes partján szépenfekvõ egy egyházmegyét alkotó két falut, Bethlenfalvát és Kadicsfalvát találjuk; de mielõtt oda érnénk, az úttól jobbra egy domb van, melyet Szászok táborának s az azt körül övedzõ két árkot Nagy- és Kis-Csalókának neveznek. E helynevek eredetét a szó hagyomány így magyarázza.

 

     A Rákóczi forradalomkor szászokból álló nagy laboncz tábor szált meg a dombon. Az Udvarhelytt lévõ kevés kuruczság nem merte megtámodni a roppant tábort, hanem leleményes vezérük következõ cselhez folyamodott. Egy ködös reggelen kuruczait felöltönybe felsétáltatta a nagy Csalóka árkán, s a Kis-Csalókán lelopva ujból kiforditott ködmönybe csata rendbe vonult fel a nagy Csalókán s ujból észrevétlenül lelopván felöltöny nélkül roppant zajjal vonult fel. A szászok, kik akkor sem voltak bátrabbak mint most, azokat mind különbözõ ezredeknek vélvén, a bekerittetés veszélyének páni félelmétõl megragadtatva, fegyvereiket eldobálva, zsákmányt elhagyva futottak el, ûzetve, halomra vágatva az utánok nyomuló székelyek által kik megtérve roppant kedvteléssel fogyaszták el a szászok ott hagyott reggelijét, s osztozának a gazdag zsákmány felett.

 

     De im a néhány ház alkotta Felsõ-Siménfalván átmenve Bethlenfalvára értünk, melynek nevét Benkõ József Szt.-István király huga Saroltának Marhard Koff nevû fiától szármozó Buth Lõrincz Bethlen nevü fiától szármoztatja, ki kevés étü lévén elõbb Beétlen, késõbb Bethlennek neveztetett; hihetõbb, hogy az itt régen birtokló Bethlen családtól. A gróf Thurzók Bethlenfalvárúl irták magokat.

     Bethlenfalvával szemben csak a Küküllö által elválasztva, a Budvár szirt hegyéhez alakra hasonlitó Rez lábainál fekszik Kadicsfalva. A szeszélyes idomu s megközelithetlen üregekkel tarkázott hasas hegy tetejét szép bükk erdõ árnyalja, nyugoti oldalán éppen Kadicsfalva felett egy, a Reztöl mély szakadás által elkülönitett önálló csucs, a Dancza tornyosul fel; azt kelle hinem, hogy e csucs tetején feküdt Kadicsa vára; de össze jártam a Rezt, felkutattam a Danezát is a nélkül, hogy Kadicsa Kõvári által ide helyezett várának legkisebb nyomaira akadhattam volna. Van ugyan a Dancza és hátrább lévõ Csergetyü közti hegynyakon egy négyszögû kiemelkedett terület, melyet Máté tanorokjának hivnak, s melyet gyakorlatlan szem könnyen várnyomnak nézhetne; az azonban valójában nem más, mint egy Máté család által birt régi, most felhagyott tanorok, (kerítéssel körülvett kaszáló) melyet egykor körül sánczoltak volt, s igy kutatásom azon eredményre hozott, hogy Kadicsfalván Kadicsa várának semmi nyoma nincsen, hanem megtaláltam én Kadicsa várát másutt, melyrõl annak helyén majd bõvebben fogok értekezni.

     A Dancza nyugoti aljánál szakad be a Bosnyák pataka; ennek hegyek közé bemélyülõ völgyébe több falu van elrejtve : mint Tibold, Fancsal, Szt.-Király és a beleszakadó Bálé patak mellett Szt.-Tamás, Ülke. E faluknak központi anya megyéje ugy látszik Szt.-Tamás volt, mert a pápai dézmák regestrumának 1332-dik évi rovatában csak ez egyet találjuk bejegyezve. E falukról alig tudunk mást feljegyezni, mint azt, hogy Tiboldban Török Ferencz ur udvarán nem rég egy fazékot forditott ki a szekér kereke, melyben a Triumviratustól kezde egész Martus Aur. Antoniusig minden consul és császárnak volt pénze, mintha az egy elásott érem gyüjtemény lett volna ; felemlithetjük Fancsalról még azt is, miként azon példabeszédet hogy: czifra mint a fancsali feszület: akként értelmezik, hogy régen a fancsaliak egy feszületet készittetvén, Jézust e zifra zsinoros mentébe s veres magyar nadrágba öltöztették, mi ha az értelmiség s mivelt jó izlés rovására esik is, de hazafias érzületök mellett bizonyit. Ülke meg arról nevezetes, hogy ott készitik az egész székelyföld szükségleleit fedezõ-czifra réz szeletkékkel kirakott, fodros fedelû fapipákat. Szent-Király régen anyamegyéje volt Oroszhegynek. 1606-ban e két falu még egy egyház megye, csak azután válnak meg. Szt.-István királynak szentelt régi temploma helyére 100 évvel ezelõtt uj terjedelmes templom épült, középsü harangján ferde latin betûkkel a körirat:

     O REX GLORIE JESV CHRISTE VENI CUM PACE. ZENDT KIRALI ANNO DOMINI 1649.

     Ma filiaji nagy részt önálló megyékké lettek, csak a kis Tibold maradt meg.

     Ha Kadicsa váránál tett kutatásunk eredménytelen volt is, a ne rettentsen vissza, szerencsésebbek leszünk Zeta váránál, azért folytassuk utunkat a Küküllõ terén.

     A Rez keleti bütüje és a Lipocz orma alatt szépen fekvõ Fenyéd-nél az eddig kelet irányu Küküllõ völgy északra kanyarodik, a folyam függõlegesen lemetszett hegyek között törtet le a zetelaki szép völgybõl, melynek hátterében Gyergyó határ havasai kékellenek. A táj csakhamar havasias jelleget ölt, a Küküllõ virgonczan nyargaló, fûrészeket mûködtetõ havasi patakká változik, a hegyeken nyiressel kevert fenyves erdõk sötétlenek. Félóra alatt Küküllõ Keményfalvát hátra hagyva a messze elnyuló, 3000 lakosnál többet számláló Zetelakát éri az utas.

     Utolsó tanyája ez az embernek, mert ezen felül nagyszerû erdõségek s roppant havasok hazája kezdõdik, a két testvér Küküllõnek vadregényes fennvidéke, mely egyfelõl Gyergyó, másfelõl Parajd és a sóvidék által határoztatva vagy 5 mfld szélességbe, csak a Küküllõ és Maros völgyeitõl megszakasztva egész Bukovináig nyulik, hol a határszéli kárpátok lánczolatával függ egybe. Nagyszerû e táj, Amerika õs erdeinek vadon szépségeivel, és roppantottságával mérkõzhetõ oly vidék, melyet az ember léptei alig érintének, ottan van a havas közeli falvak éléstára, innen jön a fél Erdély szükségleteit fedezõ deszka és zsendely, a zetelaki, oláhfalvi és csiki székely kenetlen szekerén egész Hunyad megyéig elviszi fakészitményeit, s ott becseréli gabonáért, mi nála szüken terem; más oldalról pedig a gyergyaiak tutajon szállitott fával látják el fél Magyarhont és a dunai fejedelemségeket is. Tavasszal hó menéskor a Nagy-Küküllõ is tutajozható, s ekkor több ezer tutaj simul le annak zajgó hullámain.

     Azért Zetelaka egy nagy gyár-falú, hol minden ház egy zsendely mûhely; a Kükûllön megszámlálhatlan fürész metszi a deszkát. Ház épitéshez szükséges bornákat faragnak, s azokat felépitve adják el, hogy ujból szétszedve elszállitsák, e mellett köteleket vernek, fenyõvizet, terpentint, kõolajt készitnek, ügyesség szorgalommal fog kezet, s mert mûvelésre alkalmás földjük kevés van, õk az erdõt mûvelik, a fát idomitják s mégis beszerzik ernyedetlen szorgalmuk által szükségleteiket.

     Zetelaka oly régi telepitvény, hogy a csiki krónikában még a Szt.-István elõtti korban is elõfordul; a XIV. század elején Zokalaka és Zachalaka név alatt mint tekintélyes önálló egyházmegye szerepel. A XV-ik század elején csak 60 lakosa van (A székelyek Ulászlóhoz küldött panasz levele szerint, közölve Engel. Gesch. des Lng. Reichs und s. Nebenl. III. k. 41-47 lap). Ma már 3000-ret meghaladja lakóinak száma, mely nagy gyarapodást a nemzeti fejedelmektõl nyert szabadalmai és kiváltságainak köszönheti. Elsõ szabadalmát 1622-ben Bethlen Gábor fejedelemtõl nyerte, melynek értelmében ezen kopár havasok közt fekvõ helységet minden rendes és rendkivüli adók, taxafizetés, tized, és kilenezed alól kiveszi, hadiszolgálatoktól mentesiti és a szék tisztsége alól kivéve önálló hatósági joggal ruházza fel, mely kiváltságokért és kedvezményekért azonban kötelezve voltak a zetelakiak arra, hogy Fehérvárra évenkint 100,000 zsendelyt szálitsanak.

     Apaffi ezen kiváltságaikat nemcsak megerõsiti, hanem a szék tisztségének hatalmaskodó beavatkozását komolyan betiltja, s kimondja, hogy pereiket csak is a fehérvári curiához fellebezzék, ki azt, hogy Zetelakán jobbágynak jószágát senki ne adhassa; ha valaki kiköltözve jószágát eladná, vagy elhagyná, azt a község lefoglalhassa, s végre hogy ha a szék tisztsége vagy bár ki is ezen elõjogaikban kisebbítené, vagy megszorítná, annak erûvel is ellentállhassanak, s azért semmi baj és felelõsség ne érje.

     Ily okmányok által biztosított szabadalmaikat, I. Lipót is 1701-ben minden változtatás nélkül átírta és megerõsítette; de mindezen fejedelmi biztosítások daczára 1703-ban a szék tisztségével erõszakolt egyességre kelett lépniök, mely 75 ökör után fizetendõ 375 forint évenkinti adó elvállalására szorítá Zetelakát.

     Ezen jogtalanul felerõszakolt adójárulék azután mind szaporodik, 1755-ben zsendelyszállítási kötelezettségüket évenként fizetendõ 1500 forinttal váltják meg, a végre 1765-ben Hadik kormányzósága alatt, azon ürügy felemlítésével, hogy 1703-ban a székkel tett egyesség által önmagok csonkiták meg kiváltságaikat, minden elöjogaiktól megfosztattak s a szék tisztsége alá rendeltettek.

     Zetelaka községe ugy látszik, hogy országgyûlési képviselettel is bírt, legalább az 1787-ki országgyûlésen követei jelen vannak, és az 1790-91. országgyûlésen bár regálissal meghiva nem voltak szintén megjelennek, s a „h o m a g i a l i s  e s k ü t" Zetelaka két követe Biró Miklós (egyszersmind királybiró is) és Szegedi Pál is aláírják. A 20-ki ülésre a kormányszék átir, hogy a régibb országgyülésijegyzökönyveket felkutatva, semmi nyomára nem akadtak annak, hogy Oláhfalu és Zetelaka követei regálissal meghiva lettek volna. Erre az országgyûlés vissza irt, hogy itt nem a regalis, hanem a szokás és törvén határoz. Oláhfalu mindig bírt követküldési joggal. Zetelaka privilegiuma Oláhfaluval egyenlõ lévén, e tekintetbõl az országyülés rendezéséig Zetelaka követei is részt vesznek a gyûléseken.

     Ezen rendezés alkalmával azonban Zetelaka nem tudván - miként Oláhfalu tevé - bebizonyítni régebben élvezett képviseleti jogát, a követküldéstõl elesett.

     De ezen rövid képviseltetését is felhasználta arra, hogy elidegenített szabadalmait visszaszerezze, s a törvénytelenül rá rótt terhektõl menekülhessen. Ennek következtében keletkezik a LIX-ik art. mely kimondja, hogy „Oláhfalu és Zetelaka privilegiatus községek a nemzeti fejedelmek és királyoktól nyert kiváltságok értelmében minden adók alól, melyekkel szabadalmaik értelmében nem kötelesek, felmentetnek.

     Írott malaszt maradt törvény is, legalább Zetelakára nézve a jognyirbálás tovább folytatódott s most századokon át oly féltékenyen õrzött, s annyi uralkodó által megerõsített elõjogaiból, mely az oláhfalviakéval ugyanazonos volt," nem maradt egyébb fenn, mint hogy falusbirájuk ma is királybiró czimet visel s régi elõjogainknak történeti emléke, mert Zetelaka, az egykor önálló hatósággal felruházott kiváltságos helység, ma már egyszerü faluvá törpittetett le.

     Zetelaka lakói szálas termettek, igen értelmesek, kiválóan becsületesek, mely szép tulajdonok különben havasi népünknek jellemvonásai közé tartoznak. Viseletük annyiban eltérõ a többi székelyekétõl, hogy széles karimáju kalapot, s huszárosan sujtásozott bundikát (bõrmellény), télben kozsókot (irha bunda) hordanak.

      De Zetelakának nem csak jogtörténelme az, mi érdeket költhet, van itten a távol õskornak más tisztelt mûemléke is, és ez a falun felül (félórára) fekvõ Zete, vagy Zeta-várának romtöredéke. Elindultunk tehát egy vezetõvel annak felkeresésére. A falun felül negyedórára Cselõ nevû tér van a Küküllõ kiszélesedõ völgyében. Hagyományok szerint kezdetlegesen Zetelaka itten feküdt s még ezen rejtett helyzetében is feltalálta a tatároknak egy duló csapatja, mely elõl lakói felmenekültek a Küküllõ és Szikaszó összefolyása védte Kerekdomb nevû helyre. A tatárok utánuk nyomultak, de a Bátor Balázs által védelemre lelkesített nép ellen állott, rögtönzött vezérök pedig azon csellel élt, hogy a fákat embermagasságra levágatván, mindenik mellé tölcséres puskával fegyverzett embert állított, ezek a mit sem sejtõ tatárokat egészen közelre bevárván, oly tüzet adtak, hogy nagyszáma tatár maradt halva, a többiek eszeveszetten száguldottak vissza, menekültökben azonban felgyujtván a falut, ugy elpusztították, hogy csak két malom-ház maradt meg.

     A lakosok lejöttek menhelyökrõl s feldult falujokat alább mostani helyére piték fel.

     Cselõ-nél balról Dezsák pataka szakad a Küküllõbe. E patak torkolatjának jobb oldalán egy a Küküllõ völgyre nézõ, gyönyörû trachyt sziklákkal ékes hegy csucsosul fel, ezt Dezsõk hegyének és Várdombjának is nevezik, e hegy tetején feküdt Zeta vára.

     Cseke József a Székely nemzet eredetérõl irt munkájában azt mondja, hogy a Zetha vagy Zitha nép egy a régi iróknál elõforduló Agathir sokkal, mely utóbbi elnevezés nem nemzeti, hanem nemzettulajdoni, mert a Zitha népnek azon hadviselési szokása volt, hogy a völgyekbe a folyókat roppant gátlások által feldugván, a benyomuló ellenségre ereszték s azokat a vízár által elöntötték, s innen eredne Agathirs vagy gát-kötõ nevük. Szerinte e mindég székely földet lakott nép elsõ, leghatalmasabb, s a nemzetnek is nevet adott királya Zeta volt ; ennek volt lakhelye Zeta vára. Itt e várban volt fényes királyi palotája, s halálakor a dicsû hûs király oda is temettetett el, tisztelt hamvai egy márványoszlopra illesztett arany hamvvederbe helyeztetvén el. Szerinte e várban temettetett el Attila fia hadas Irnák is. E vár földalatti részében lennének elrejtve a Zitha vagy Sitha nemzet történeti kõtáblai. Ezen földalatti rész pedig oszlopokon nyugvó nagyszerû folyosókból áll, mely titkos alagut által Máréfalvával volt titkos egybeköttetésben sat.

     Elmondám összevonva Csekének e vár múltjára vonatkozó szavait, s a helyett, hogy öt történeti alapot nélkülözõ okoskodásaiban tovább követném, inkább visszatérek a valóság mezejére, Zeta várának most látható maradványait megvizsgálandó.

     E várnak jelenleg csekély maradványa van, falrakat semmi, csak is az összeomlott falak behantolt gátonya észlelhetõ, mely körtve alakban vette körül a hegynek ily alaku fennlapját, kerekded vastagabb fele északnak, hegyes vége délnek van fordítva. Északi oldala lévén azon pont, mely a Dezsákhegyét a többi hegyekkel összekötõ hegynyakon leginkább megközelithetõ volt ; ezen oldal megeröditésére is volt a legfõbb figyelem fordítva, azért itt hármas fal övezte azoknak megfelelõ sánszokkal, midõn a függõleges hegyoromra fektetett s ekként természetileg is elég erõs többi oldalok, csak is egy fallal voltak erõdítve.

     Az e falak által körített beltér csak is 220 lépés kerületû, s ekként Zetavára csekély terjedelmû sasfészek volt, mely csak erõs fekvése által bírt jelentûséggel. Egy bemélyülést a falak vonalán kívül a vár kutjának tartanak, a közelében lévõ terecskét vár kertjének nevezik, s az ott most is tenyészõ vadtulipánok, rozsmarinok, egresfák arra látszanak mutatni, hogy e büszke sziklaszáli várt egykor nem, csak szilaj harezosok, hanem a természetben gyönyörködõ, a természet költészetét jelképezõ virágokat ápoló gyöngéd nõk is lakták.

     E feltevést igazoló következõ regét mondott nékem el a vár-fok sziklafára ült vezetõm. „Zeta büszke ur volt, a pogány hitben megátalkodott, az õsûk vallásához rendületlenül ragaszkodó hatalmas vezér, parancsnoka azon harcznokoknak, kik az itt alattunk elterülõ Cselö völgyében feküdt fényes városban laktak. A büszke, rettegett vezér e magas hegyoromra épített magának bevehetetlen várat, ott ült aranytól ragyogó palotájában, tündér szépség, két leánya arany himet vart (arannyal hímzett), mikor keresztény hitet felvett fia fehér táltos lovon jelent meg atyja elõtt, s inté, hogy térjen át a keresztény hitre, mert ha nem, Isten büntetése fogja érni.

     „Hadur az én védistenem s uj jövevény istened haragját kinevetem"- monda Zeta, de a káromló szóra a föld megrendült, a vár Zetával és leányaival együtt elsülyedt, míg istenben hivõ fia minden bántódás nélkül ugratott le a várfokról, s ott egy alant lévõ sziklában még most is mutatják a ló patkóinak bemélyült nyomait.

     Zetának a várral együtt elsülyedt roppant kincsei voltak, s most minden 7-ik évben Szt.-György napkor megnyitnak a hegynek vasajtai.

     Vagy száz éve lehet, hogy egy Botházi nevû furfangos ember be ment oda, hol roppant kincs halmazt látott, a kincs mellett pedig Zeta két gyönyörû leányát, kik még mindig hímzettek „Meddig vártok még ti itt hugocskáim?" kérdé tölök. „Addig", felelének ök, „míg a tehenek meleg tejet adnak, s míg az asszonyok kovásszal sütnek". Megtöltvén pediglen kucsmáját arany és drága kövekkel, kijõve a kincses pinczéböl, de a vas ajtó becsapódott utána s sarkát oda törte. Botházi azután mindig sánta volt, elátkozott pénzbõl került gazdagsága csakhamar elfogyott, s most cselédei (családja) szegénységben éldögélnek."

     Minõ szép morál van ezen népregében, mely a felfuvalkodottságot s a munka nélküli felgazdagodás vágyát bünteti, s hogy a várat valójában földrengés ontá halomra, az is kétségtelen, mert a hegy délkeleti oldalán hegyomlásnak látszanak csalhatlan nyomai, roppant nagy, augitokkal tarkázott trachyt sziklák meredeznek fel, alatt lezuhant szikla-darabok borítják a vidéket s a lesüllyedt hegynek félelmes omladványai, melyek földtani szempontból igen nagy érdekkel bírnak, mivel az egész hegyoldal s a lenn lévõ szikla-darabok is a földképzõdésnél oly ritkán elõforduló augit-trachytból állanak, mely kõzetben a gyémánt szilárdsággal biró tündöklõ fekete augitok mogyoró nagyságban fordulnak elõ. Van a tetõn egy hegyes köcsutkó (czukorsüveg alaku kõszál), mely közvetlen a hegy meredek szirtormán áll, az inasok (pásztorfiuk) itt szokták bátorságukat próbára tenni, s a ki ezen köcsutkót megkerülni nem tudja, (mi tekintve, hogy alig van annak aljában egy arasznyi széles ormózat, igen veszélyes kísérlet,) arra csakhamar ráragasztják a tepelák és giligógyi (tutyi mutyi, ügyetlen, gyáva, ügyefogyott) gunyneveket.

     A vár-domb ormáról gyönyörû megható kilátás merül fel. Alant a Küküllõ völgye terül el, s az azt ezüst szalagként átkanyargó folyam partjain Zetelaka, Keményfalva és Fenyéd, s a lankás hegyek festõi lánczolatán tul a fogarasi havasoknak szépen kicsipkézett s az év nagyrészén át hóval fedett lánczolata le egészen a verestoronyi szorosig. Keletre, egészen közelünkben a Hargita imposant alakja tûnik fel, a Láz (az oláhfalvi fennsik) keblébõl kiszökellõ fenyves borította csúcsai az ég felhõinek színvonaláig emelkednek fel. Szép alakzatu hegysor: a Csudcílatoskõ, Ostoros, Szelesbércz, Rakotyás köti össze a Hargitát az északi szögletben feltornyosuló Libán-nal, s a Gyergyó felett felmagasuló Délhegy-gyel, melyen tul Küküllõtõ mezû, Somló, a parajdi és szovátai havasok kéklü lánczolatai zárják el a láthatárt, azokon innen pedig a két Küküllõ völgyét körül keretelõ roppant rengeteg erdöségek hullámzatos sötét hegységei terülnek el ; vagy 20 négysz. mfldnyi erdõség s közepete alig 1/2 négysz. mfd. hely, hol az emberi szorgalomnak nyomai látszanak, hol az eke felszaggatta földbe vethet a föld ura, az ember, a többi mind a természetnek erõgyártó mûhelyéhez tartozik.

      A Dezsákhegy közelében vonul el az Ordögutja, mely innen a Küküllõ jobb partján lévõ Szõlõhát nevû hegyoldalon kikapva s a szentkirályi határt átmetszve húzódik fel az Oroszhegy feletti fennsíkra, hol annak idejében tovább fogjuk nyomózni.

     Az Ördög utja pedig egy, alapjában 2 öl széles, épebb helyein 1 öl magas töltés, mely mit sem ügyelve a tájfekti nehézségekre, egyenes irányban vonul át hegyen völgyen.

     Utazásunk folytán több helytt fogunk ezen csudás töltéssel találkozni, s hol vele egybejövünk, nyomozni el nem mulasztandom, itt azonban, hol legelõbb rá bukkantunk, általánosságban jellegezni, irányát megjelölni, s egyetmást róla elmondani szükségesnek ítélem.

     A Barczaságot nyugatról szegélyzõ persányi hegységek ormán, a krizbai vár közelében van e töltés kiindulási pontja, onnan az Olt közi hegyeken felvonul az alsórákosi szoroshoz, hol az Olton átkelve Kakasborozda néven a Rika lánczolatát szeli át. Itten már Ördögborozda nevet véve, felvonul a Homorod és Vargyasvize közti hegységeken a híres almási barlanghoz, onnan a Hargita déli csúcsára, hol elenyészik, vagy legalább tovább nyomozni nem lehet. Azonban a Dezsáknál ismét feltalálható Ördögutja a Hargitára emelkedõ fûvonal egy mellékágának, vagy inkább tovább folytatásának látszik lenni, mert az az oroszhegyi fennsíkról, hová elkisérõk, a Kis-Küküllõ fennvölgyére, onnan Rabsonné utja néven egészen a görgényi havasokig hatol, és így az egész Székelyföldet dél-észak irányban átfutja.

     Ezen fõtöltés mellett még más melléktöltéseket is találunk a Székely földön, ilyen a bodzai szorosnál felötlõ Papok sáncra, mely késõbb Attila útja és Honárka néven a Feketeügyig követhetõ. Ilyen egy másik, mely Firtos várától kiindulva, a két Küküllõ közti hegységeket szeli át s lenyomozható egész Küküllõ megyéig. Ezek a fennebbivel ellentétesen keletrõl nyugat irányban vonulnak.

     Hogy ezen óriási munkát feltételezõ töltést melyik nép csinálta, azt meghatározni nem lehet, de még csak létczélját sem tudhatjuk kipuhatolni. mert hogy az - miként többen állták - római út nem volt, mutatja az, hogy a római utak alkatrészeivel nem bír, tanúsítja még felötlõbben az, hogy sokhelytt, a legmeredekebb oldalokon, sziklák által szaggatott talajon, vagyis oly helyeken vonul át, hol utat vinni teljes lehetetlen volt. Római limes sem lehetett, mert az ily védfalakat a rómaiak rendszerint kõbõl vagy téglából csinálták, s vonalára vigiliákat, castrumokat emeltek, ilyeket pedig töltésünk vonalán sehol sem lehet találni, hanem igen is közelében, legalább nem nagy távolságra, vannak nagyrészt elhelyezve a székelyföldi õs várak, melyek, miként már fennebb elmondám, magas hegycsucsokon, havas ormokon feküdvén, semmi esetre római erõdök nem lehettek.

     Ezen õsvárak közelsége arra látszik matatni. hogy azon töltés e várakkal némi egybefüggésben volt. E töltésnek sajátszerû szerkezete, az Attila útja, Hunárka (honárka, mi hunárkából lett) stb. elnevezésbõl azt kell következtetnünk, hogy azoknak a hunok, vagy a hun utódokul nézhetõ székelyek és avarokkal némi egybefüggése van. Kérdés. hogy valjon nem tartoztak-e azok az avaroknak sajátlagos föld-erõdítvényeikhez? Vagy valjon nem voltak-e a szétkoborló s harczra kiszállt hunoknak oly iránytöltései, melyek segélyével az akkor utnélküli rengeteg erdõségekben tanyáikat (hol családukat s kincseiket hátra hagyták) feltalálhatták? Vagy oly határtöltések, melyekkel a tartományok határszélei voltak jelölve stb.

     Mindezek oly kérdések, melyeket feltehetünk de a melyekre megfelelni nem tudunk, hanem igen is hihetõ, hogy a mind nagyobb élénkséget nyerõ tudományos kutatások oly felfedezésekre fognak idõvel jutni, melyek ezen titokszerûsége mellett nagyszerû mûmaradványok létczélját is felderítendik. Szolgáljanak e czélra az én nyomozásaim legalább utjelölõül.